A csillagképek története
A csillagképek története több ezer évvel ezelőttre nyúlik vissza. Amikor még nem voltak térképek, navigációs rendszerek, telefonok, akkor az emberek kénytelenek voltak megfigyelni a környezetüket, ami alapján tájékozódni tudtak. Sötétedéstől pirkadatig nem volt más támpont, csak a csillagos ég. Idővel úgy néztek fel rá, mint egy térképre, amely megmutatta az utat.
Az emberi fantáziának köszönhetően, ha bizonyos csillagokat egy képzeletbeli vonallal összekötünk, akkor különféle alakzatokat, mintákat fedezhetünk fel. Ezekből az elképzelt csoportosításokból jöttek létre a csillagképek, más néven konstellációk.
Ha jókor és jó helyen nézünk fel az égboltra, számos olyan fénypontot láthatunk, amelyek nagyobbak és fényesebbek a többinél. Anélkül, hogy ismernénk a csillagképeket, van rá esély, hogy magunktól is észreveszünk néhányat.
Az egy konstellációhoz tartozó csillagok nagyjából azonos látóirányba esnek. Hasznos tudni, hogy ezek az égi minták az év során látszólag folyamatosan vándorolnak. Ahogy változnak az évszakok, úgy változik az égi mozi vetítése is. Más csillagképek tárulnak a szemünk elé egy nyári estén, mint ősszel, télen vagy tavasszal. Ennek oka a bolygó Nap körüli keringése.
A Föld mindeközben saját képzeletbeli tengelye körül is forog, így egyetlen éjszaka alatt is megfigyelhető a fénypontok elmozdulása. Egy hosszú expozíciós idejű asztrofotón nagyon látványosan szemléltethető, hogyan és milyen irányba forog a Föld.
A téli égbolt kínálata
Télen a korai sötétedés miatt több idő kínálkozik az égitestek megfigyelésére. A hideg időjárás is kedvez a csillagok jobb láthatóságának.
A csillagokhoz, csillagképekhez tartozó nevek, történetek gyakran a görög mitológián alapszanak. Európában már az ókori görögök is nevet adtak a csillagoknak. Ma is ezeknek az elnevezéseknek a latin változatát használjuk.
Egyik kedvenc csillagképem a Vadásznak is nevezett Orion. Tiszta időben könnyen észrevehető ez a látványos minta. A középen látható három csillag alkotja az Orion-övet. Az öv felett és alatt is két-két csillag figyelhető meg kissé széthúzva a sarkakat. A bal felső csillag a narancssárgán fénylő Betelgeuse, a jobb alsó pedig a kéken ragyogó Rigel. Mindkét csillag szuperóriás.
Érdekesség
A mi Napunk átmérője megközelítőleg 1,4 millió km, és sárga törpének számít. A Rigel (7. legfényesebb csillag) átmérője 90 millió km, míg a Betelgeuse (9. legfényesebb csillag) 1 550 millió km-es átmérőjével sem éri el a legnagyobb ismert csillag méretét. Az égen mi mégis csak egy fénypontot látunk, ezért szinte elképzelhetetlen, hogy milyen messziről érkezik hozzánk ezeknek a csillagoknak a fénye.
Az égbolt legfényesebb csillagát, a Szíriuszt, a Nagy Kutya (Canis Majoris) csillagképben találjuk meg. Fényessége miatt azonban ezt az égitestet hamarabb észrevesszük, mint magát a csillagképet. Felhőtlen estéken jól látható a pulzálása, villódzása.
Amennyiben kedvet kaptál a csillagászkodáshoz, kisebb városi fény mellett is bátran megkeresheted a fentebb említett csillagokat. Télen, tiszta időben nem fog csalódás érni.
További télen látható csillagképek
Kis Kutya (Canis Minor), Bika (Taurus), Ikrek (Gemini), Szekeres (Auriga)