Az éjszakai égbolton a legszembetűnőbb dolog, amit észreveszünk, az a Hold. Ez a különleges égitest jelentős szerepet tölt be az emberiség életében. A korai időkben istenségként tekintettek rá, később a tudományos kutatások egyik témája lett. A holdciklusok alapul szolgálnak az ókorban keletkezett naptáraknak és egyes ünnepeknek is.
Keletkezésének elmélete
Évmilliárdokkal ezelőtt, amikor a bolygónk egy óriási forró kőlabda volt, a Hold még nem létezett. A Földbe rengeteg kisebb kődarab csapódott be az idő folyamán, mígnem egyszer egy akkora ütközés történt, amely során a földfelszín is jelentősen megrongálódott. Az ütküzés miatt létrejött törmelék több millió éven át keringett a Föld körül. A kődarabok a keringés során gyűrűbe rendeződtek, majd összeálltak egyetlen égitestté. Ez a folyamat sok millió év alatt zajlott le. Ez az égitest - ismertebb nevén a Hold - azóta is a Föld égi kísérője.
A Hold geológiája
A Föld egyetlen holdja tőlünk 384 ezer kilométerre kering. Míg a nap fénye 8,3 fényperc alatt éri el a Földet, addig a Hold által visszavert napsugarak 1,3 fénymásodperc alatt érnek ide. Átmérője közel negyede a Földének.
A Hold felszínét kráterek, hegyek és síkságok borítják. A krátereket nagyrészt meteoritbecsapódások hozták létre. A hegységek kialakulása is ennek köszönhető. A legmagasabb hegyek elérik a 6100 métert. A szélsőségesen ingadozó hőmérséklet (éjszaka -180 ℃, nappal +140 ℃), a folyamatosan a felszínt záporozó, mikrobecsapódásokat okozó kozmikus por és a nagy sebességgel áramló részecskéket tartalmazó napszél következtében a Hold felszínét púderfinomságú holdpor fedi. A felszínt borító sötétebb foltokként látszó síkságokat megszilárdult láva alkotja. A korai csillagászok tengereknek vélték ezeket a foltokat, ezért holdtengereknek nevezték el. A kötött keringés miatt a Hold mindig ugyanazt az oldalát mutatja felénk.
A Hold hatása a Földre
A Hold fontos szerepet játszott az élet kialakulásában. Az árapály jelenség a tenger vízszintjének ritmikus emelkedését és apadását jelenti. A Hold gravitációs vonzása által keltett apály és dagály segítette elő a tengerpartok mentén a vízből kijutó életformák szárazföldi elterjedését.
Árapály idején a földfelszín Hold felé néző részei kissé megemelkednek, míg a körülötte lévő területek lesüllyednek. Az így létrejövő hullámhegyeket nevezzük dagálynak. Fordított esetben, amikor hullámvölgy jön létre, apályról beszélünk.
Holdfázisok
A Holdnak a csillagokkal ellentétben nincs saját fénye, csupán a Nap fényét veri vissza. Mivel a Föld a Nap körül kering, a Hold pedig a Föld körül, a napfény a Holdnak mindig más részét világítja meg.
A holdfázisok az újholddal kezdődnek. Ez az a holdállás, amikor a felénk eső részt a Nap nem világítja meg. Ezt követően a növekvő holdsarló éjszakáról éjszakára vastagodik, mígnem egy hét alatt eléri a megvilágítottság az első negyedet. Újabb egy hét szükséges ahhoz, hogy a Hold teljes egészében meg legyen világítva. Ezt nevezzük teliholdnak. Ez jelenti a fordulópontot is, amit követően az eddig növekvő félholdból csökkenő lesz. Innentől kezdve a folyamat megfordul és egyre kisebb része kerül megvilágításba az égitestnek. A Hold két hét alatt ismét vékony sarló formájúra csökken, majd teljesen eltűnik, hogy újra újhold lehessen.
A holdfázisok nagyjából 29 naponta ismétlődnek meg. Ennek köszönhetően az újholdak és a teliholdak időpontjai évekkel előre pontosan meghatározhatóak. Az ókorban ez a rendszeresség szolgált az idő mérésére.
Fogy vagy növekszik?
Azt, hogy a Hold éppen fogyó vagy növekvő fázisban van-e, egyszerűen el lehet dönteni. Mindössze azt kell megfigyelnünk, hogy az égitestnek melyik oldala van megvilágítva. Amikor a bal fele látható, akkor csökken, ellenkező esetben pedig dagad a Hold. E két szó - csökken és dagad - segítségével azonnal megállapítható a jelenlegi holdfázis. Amikor C betűt formáz a Hold, akkor csökken, amikor D betűre emlékeztető formát látunk, akkor pedig dagad, vagyis növekszik.
Ezt a szabályt azonban csak a Föld északi féltekén használhatjuk. A déli féltekén fordítva kell gondolkodni.
Ember a Holdon
A hold megfigyelése már a távcső feltalálása előtti időkben elkezdődött. Mire a technológia fejlettségi szintje lehetővé tette a Hold űrszondákkal való megfigyelését, addigra a kutatásban élen járó országokat már kevésbbé tudományos, mint inkább politikai célok vezérelték. Kezdetben űrszondákkal próbálták megközelíteni a Holdat. A két élenjáró ország a Szovjetunió és az USA volt. A szovjeteknek 1959-ben sikerült először elérniük a Hold felszínét. Az amerikaiaknak ez 1964-ben sikerült.
Ezt követően a zökkenőmentes leszállás teljesítése lett a cél. A sikeres leszállásokra először 1966-ban került sor, elsőként ebben is egy szovjet Luna szonda nyert. Az amerikai Surveyor szonda pár hónappal később ért célba. A szondák képeket küldtek a földi megfigyelőknek. Ezzel elősegítették a későbbi emberes küldetéseket.
Az egyik legismertebb űrkutatási program keretein belül igyekeztek az amerikaiak felkészülni arra, hogy embert juttassanak a Holdra és onnan épségben vissza is térjenek. Több éves felkészülést követően 1967-ben indult útjára az Apollo 1 legénységével együtt, ám ez a küldetés szörnyű tragédiába fulladt. A versenyhelyzet tovább hajtotta a résztvevőket, így 1969. július 21-én Neil Armstrong és Edwin Aldrin lettek az első emberek, akik a Hold felszínére léptek.
Elő a távcsövekkel...
A Hold remek lehetőségeket kínál az amatőr csillagászok számára is. Lenyűgöző látványt nyújt szabad szemmel és távcsővel egyaránt. Bármilyen távcsövet is választunk, megfigyelhetjük a krátereket, hegyeket, tengereket és ha szerencsénk van, egy-egy holdfogyatkozást is megnézhetünk.